Megtaláltam a nap képét. Aztán még több inspiráló, kiposztolásra alkalmas képet. Úgyhogy hajrá, még két nap van hátra. ^^

Delain - We Are The Others

Szoftos térítőmetálnak hívom az ilyen dalokat. Alapvetően szeretem, kellemes, ha éppen csak zaj kell, nincs olyan random földhözvághatnékod, pofozkodhatnékod, világfájdalmad, jó ilyeneket hallgatni. (Ez az album speciel az új tanulózeném, ezt tekintsd javaslatnak. :D) Hordozza a metál stílusjegyeit, van neki mondanivalója, de hallgasd meg, vagy tetszik, vagy nem. :)

Igazán nem akartam már most, a második bejegyzésemben hisztizni, de el kell mondanom, hogy úgy érzem, hogy sosem fogom tudni elhagyni ezt a rohadt várost, ezt a hülye országot. Lehet velem vitatkozni; magam is hirdetem, milyen gyönyörű Magyarország, de engem egyszerűen megfojt. És most nagyon ideges vagyok, mert ha csak egy kicsivel később talál édesanyám egy ilyen pompázatos álláshirdetést külföldön (Brüsszelben, érted?!), ha már túl lennék a retkes érettségin...
Akkor már holnap repülnék.
És ez eszméletlenül bosszant.

Október hetedike van, én pedig idehánytam magamnak ezt a régirégi modern románcot. Fekete-fehér alapon színes ajkaknak képzelem azt a polgárpukkasztást, ami most itt található.