WeAreTheOthers2012.10.18. 20:14, Areruya
Delain - We Are The Others
Szoftos térítőmetálnak hívom az ilyen dalokat. Alapvetően szeretem, kellemes, ha éppen csak zaj kell, nincs olyan random földhözvághatnékod, pofozkodhatnékod, világfájdalmad, jó ilyeneket hallgatni. (Ez az album speciel az új tanulózeném, ezt tekintsd javaslatnak. :D) Hordozza a metál stílusjegyeit, van neki mondanivalója, de hallgasd meg, vagy tetszik, vagy nem. :)
Erről a mondanivalóról akartam én itt most értekezni.
Mert igen, a kiközösítésről, a bántalmazásról, a másságról és az öngyilkosságról beszélni kell. Ha beszélsz róla, már segítesz - szerintem. Figyelni kell a másikra. (És most felejtsd el, hogy egyébként én vagyok, aki a leghangosabban tud átkozódni, mikor nem tapos keresztül valakin, és emiatt rögtön padlóra kerül. Igen, ilyen is van.) Alapvetően nincs undorítóbb, mint a marhaeffektus. Mikor az emberek sorra követik egymást a hülyeségben, így mennek neki a gyengének. Aki egyedül van.
Az viszont, aki egyedül van, miért nem áll fel? Nekem ez a kérdésem. Én nem hiszem el, hogy Amanda Toddnak ne lett volna más választása. Hogy ne segített volna neki senki, már csak azzal, hogy ott van. Hogy az anyja ne tett volna meg mindent érte.
És Ő fogta magát és öngyilkos lett. Ott hagyta az anyját, aki mindent megtett érte, hogy még eggyel több gondja legyen, végül is miért ne veszíthetné el a lányát, hát nem sokkal jobb úgy mindenkinek?
Kurvára nem. Lehet, hogy a leányzónak könnyebb menekülni, de ez akkor is nagyon önző dolog.
Persze megint más, ha ténleg nem maradt semmid, senkid, de még akkor is emberi kötelességed lenne küzdeni. (És ne félj, fogok még magamnak ellent mondani ezerszer: "Az életképtelen hagyja abba." De ne így.)
Érdekelne a véleményetek. Amandáról, Sophie-ról, akiről a dal is szól, meg egyáltalán, az egészről. Arról is, hogy ezt megírtam.
|